Hatalmi harcok típusai: szegény én, zárkózott, vallató, megfélemlítő.

A szegény én: a szegény én drámájának átlátszó stratégiája, h. kibillentsen egyensúlyunkból, és bűntudatot vagy kételyt ébresztve bennünk, elvonja energiánkat.
Ha magunkra vállaljuk ezt a bűntudatot, akkor az ő személyével kezdjük látni a világot. Amint ez bekövetkezik, az illető megérzi, h. energiánk hozzáadódik az övéhez, és ettől biztosabbnak érzi magát.
Ha valaki elmeséli, milyen rettenetes dolgok történtek vele, esetleg utalva rá, hogy mindezért te vagy a felelős, és érzékelteti, hogy ha nem vagy hajlandó segíteni, akkor ezek a szörnyűségek tovább folytatódnak – ez az ember a lehető legpasszívabb szinten igyekszik manipulálni.
A megfélemlítők hozzák létre a szegény én szerepét vállalókat.

Kezelése: ha a szegén énnek energiát adunk, és úgy döntöttünk, hogy szembenézünk a hatalmi drámával, a következő lépés az legyen, h. megnevezzük magát a játszmát - vagyis az éppen zajló hatalmi drámát tesszük a beszélgetés tárgyává.
A tudattalan játszma nem folytatható tovább, ha a tudatosság szintjére emeljük, ha megbeszélés céljából kiterítjük az asztalon.
Ezt ilyesféle kijelentésekkel érhetjük el: “Tudod, az az érzésem, mintha azt akarnád, hogy szégyelljem magam.”
Fontos rávenni partnerünket, hogy figyeljen, és folytassa a beszélgetést.
Ez azonban csak akkor működhet, ha közben folyamatosan küldjük neki az energiát, amire szüksége van.

A zárkózott: ha a zárkózott energiakörébe kerülsz, akkor a beszélgetés során nem kapsz egyenes választ.
Beszélgetőpartnered távolságtartó, elhárító, válaszai talányosak.
Az ilyen ember állandóan ködös, titokzatos légkört teremt maga körül, és arra kényszerít, hogy energiát fektess olyan információ kicsikarásába, amelyet normális beszélgetésbe csak úgy mellékesen szokás elejteni.
A zárkózott számára ez a magatartás a manipuláció eszköze, amellyel igyekszik becsalogatni, de távol is tartani magától.
A zárkózott gyerekkorában valószínűleg nem tudta másokkal megosztani érzéseit, gondolatait.
A zárkózott feltehetőleg olyan környezetben nevelkedett, amelyben kénytelen volt homályosan fogalmazni, de közben meg kellett találni a módját, hogy magára vonja a figyelmet.
A zárkózott azt tartja, h. a világ olyan emberekkel van tele, akikre nem szabad bizalmas információt bízni.
Úgy érzi, az információt később ellene fordíthatják, v. bírálat érheti miatta.
A zárkózottak hozzák létre a vallatót, a vallatók pedig zárkózottá teszik az embert.

Kezelése: ha szeretet és energiát adunk, ahelyett, hogy magunk is védekezésre rendelkeznénk be, azzal enyhítjük a manipuláció folytatására irányuló tudattalan késztetést.
Ha ez sikerült, akkor újra elkezdhetjük azzal, h. megnevezzük a játszmát, és a drámát tudatossá tesszük – azáltal, hogy megbeszéljük.

A vallató: manipulációs stratégiája abból áll, h. másokat bírálva szerzi meg energiájukat.
A vallatót arról ismerheted meg, hogy ha a közelében vagy, úgy érzed: állandóan figyel. Az a benyomásod, h. szerinte nem ütöd meg a mértéket, nem vagy képes kézben tartani az életedet.
A vallató ilyeneket mond: “Tudod, a te beosztásodban már nem kellene ilyen holmikban járnod”, v. “Látom, a rendcsinálás nem erős oldalad.”
Minden megfelel, ha a bírálat kibillent egyensúlyunkból, és elbizonytalanít.
A vallató célja az, hogy mások életében egyszerre legyen uralkodó és ítélőbíró, hogy a vele való kapcsolatban a többi ember azonnal az ő világképét fogadja el helyesnek, s ezáltal folyamatosan áramoljon felé az energia.
A vallató azt tartja, hogy a világban nincs rend és biztonság, ezért kell neki állandóan figyelnie és helyesbítenie mások viselkedését, hozzáállását.
A legtöbb vallató olyan családban nevelkedett, ahol a szülők v. egyáltalán nem voltak jelen, v. ha jelen voltak is, nem figyeltek rá eléggé.
Az energiahiány bizonytalan ürességet okozott, a vallató ezért az egyetlen lehetséges módon szerzett magának figyelmet és energiát: folyamatosan elégedetlenkedett, bírálta hozzátartozóit.
Ha vki finoman alkalmazza az agressziót, pl. úgy, hogy folyton hibákat talál a másikban, és ezzel az energia megszerzése érdekében fokozatosan aláássa az önbizalmát, akkor az illető vallató.
A vallató állandóan nyüzsög , kérdezősködik, hibát talál a távolságtartó, megközelíthetetlen emberekben, hogy felhívja magára a figyelmüket, megszerezze az energiájukat.
A zárkózottak hozzák létre a vallatót, a vallatók pedig zárkózottá teszik az embert.

Kezelése: ne helyezkedjünk védekező álláspontra, és miközben kifejtjük, hogy úgy érezzük, állandóan figyel, folyton a hibát keresi bennünk, azalatt is küldjünk neki szeretetet, energiát.
Tanuljunk meg ilyen, egyáltalán nem bántó mondatokat fogalmazni: “Én a helyedben nem járnék ilyen kopott gumikkal”, v. “Velem is előfordult, h. kiléptem a munkahelyemről mielőtt találtam volna másikat, de meg is bántam.”

A megfélemlítő: ha ilyen ember energiaterébe kerülsz, úgy érzed magad, mint akiből kiszivattyúzták az energiát, de a kényelmetlen érzés ennél tovább is tovább terjed: az az érzésed támad, hogy nem vagy biztonságban, sőt talán kifejezetten veszélyes helyzetbe kerültél.
Előadhatja, h. másokat hogyan “intézett el”, esetleg, hogy haragjának nagyobb nyomatékot adjon, kárt tehet a berendezésben, v. tárgyakat kezdhet hajigálni.
A megfélemlítő olyan világot lát, amelyben értelmetlen erőszak és rosszindulat uralkodik.
Ebben a világban az ember elszigetelten, magányosan él, ahol senkiben sem bízhat meg és senkire sem számíthat – ezek az előfeltevések pedig újra és újra igazolják önmagukat a megfélemlítő életében.
Ha pl. valaki szóval v. tettleg megfenyeget téged, akkor kénytelen leszel figyelni rá, és ezáltal energiát adni neki, nehogy valami rossz, valami kellemetlen történjék veled.
Aki megfenyegetett, ezzel a cselekedetével a legagresszívabb típusú hatalmi drámába vont be.
A megfélemlítők hozzák létre a szegény én szerepét vállalókat, v. pedig, ha ez nem sikerül, az újabb megfélemlítőket.

Kezelése: a legtöbb esetben az a leghelyesebb, ha távol tartjuk magunkat tőle.
Az ilyen egyénnel akkor lehet sikert elérni, ha fokozni tudjuk a biztonságérzetét, támogató energiát adunk neki, és tudata felszínére hozzuk drámájának valódi jellegét. <forrás>