Meghalt egy öregasszony, és az angyalok a bírói szék elé vitték. Az életét tanulmányozva azonban a bíró egyetlen jótékony cselekedetet sem talált, kivéve azt a répát, amit egyszer egy éhező koldusnak adott.
A szeretet egyetlen cselekedetének azonban akkora hatalma van, hogy azt határozták, abba a répába kapaszkodva vigyék az asszonyt az égbe. Be is hozták a répát, és odaadták neki. Abban a pillanatban, hogy az asszony kézbe vette, a répa emelkedni kezdett, mintha egy láthatatlan szál húzta volna, és az asszonyt is az ég felé emelte.
Hanem ekkor megjelent egy koldus. Megragadta az asszony köpenyének a szegélyét, és ő is az asszonnyal együtt emelkedett. Egy harmadik személy elkapta a koldus lábát, és ő is emelkedni kezdett. Hamarosan már az emberek hosszú sora emelkedett az ég felé a répa által. És bármennyire is hihetetlennek tűnt, az asszony semmit sem érzett a belé kapaszkodó embereknek a súlyából, valójában nem is látta őket, hisz az égre nézett.
Egyre magasabbra emelkedtek, és már majdnem a mennyei kapuknál voltak. Ekkor az asszony letekintett, hogy még egyszer lássa a földet, és meglátta az emberek hosszú sorát maga mögött.
Az asszony méltatlankodni kezdett. Kezével erélyesen suhintott egyet, miközben azt kiáltotta:
- Le! Le veletek! Ez az én répám!
Erélyes mozdulatához azonban elengedte egy pillanatra a répát, és mindannyian visszazuhantak.

A földön minden gonoszságnak csak egyetlen oka van: "Ez az enyém!"
<Anthony de Mello: Szárnyalás>